Programajánló

Élmények, kalandok, programok 4 évszakon át

Sokan gondolják, hogy a nyár fővárosa címmel büszkélkedhető Siófok csupán a nyári csúcsszezonban tartogat programlehetőséget, de bebizonyítjuk, hogy ez koránt sincs így. Való igaz, hogy a Balaton partján és szinte a város minden szegletén nyáron csak úgy pezseg az élet, koncertek, előadások, színházi programok, szabadtéri fellépések követik egymást, de a többi évszaknak is megvannak a sajátos programjai, eseményei, ahogy minden évszaknak megvan a maga varázsa is. Ősszel és tavasszal Siófok sem marad fesztivál nélkül, sportrendezvényekben is akad jó néhány városunkban, amin szép számmal vesznek részt évről-évre amatőr és hivatásos sportolók, de a város kulturális élete is számos, remek programot tartogat, amiben a Kálmán Imre Kulturális Központnak (KIKK) is nagyon nagy szerepe van.

Mutatjuk, milyen kalandok várnak a Siófokra látogatókra. Hátha a wellness és kulináris élmények mellett akad némi idő a város és a környék felfedezésére is.

SunGarden Szauna Time

A SunGarden wellness világa feltöltő kikapcsolódással és szaunás élményekkel várja szállóvendégei mellett siófoki és Siófok környéki vendégeit is.

Húsvéti Nyuladalom 2024

2024. március 29-április 1. között rendezik meg a Húsvéti Nyuladalom programsorozatot Siófokon, a Fő téren.



PLÁZS Siófok

A Balaton fővárosának emblematikus nyári szórakozóhelye kihagyhatatlan célpontja a vízparti nyaralásnak a Plázs. A Siófoki Nagystrand hatalmas, fehérhomokos partszakaszán elterülő PLÁZS minden nyáron a nyaralás alfája és omegája, hiszen mind programjaiban, mind lehetőségeiben hozza azt, amit egy tökéletes nyaralástól elvárhatunk.


Balaton Sound 2024 - A Balaton-part legvonzóbb nyári fesztiválja

2024. július 3. - 6. között tizenhetedik alkalommal tölti tele Zamárdi szabadstrandját a Balaton Sound bulifolyama. 



E-Bringa, ha egyedülálló élményt keres!

A túrázás egy e-mtb nyergében felejthetetlen élményt nyújt fiatalabbaknak, idősebbeknek, pároknak, családoknak, baráti társaságoknak egyaránt. A kalandra, élményre, kikapcsolódásra vágyók garantáltan megtalálják számításukat, ha belevágnak egy felejthetetlen e-bike túrába. 

Állati élmények Siófokon

Szereti, ha a pihenése aktívan telik és új élményeket szerezhet? Netán még az állatokat is szereti és a gyerekek is szívesen ismerkednek velük? Akkor ezt a programot Önnek találták ki! Az élményteli programot nyújtó állatparki séta gyerekek és felnőttek számára egyaránt kellemes kikapcsolódást nyújt.

Balatoni bob

Veszprémtől mindössze 10 kilométerre, a Balaton Északi partján, Balatonfűzfőn található hazánk egyik legszuperebb bob pályája, Serpa kalandparkja és Paintball pályája, ahol páratlan szépségű vidék, friss levegő, gyönyörű kilátás és egy fergeteges programokkal teli, garantált kikapcsolódás vár mindenkire. A 20.000 m² alapterületen fekvő létesítmény Igazi paradicsom, hiszen a család minden tagja számára izgalmas kalandokat rejt.

Fordított ház

Ha nyaralásukat Siófokon töltik, vagy csak szeretnének egy kicsit kikapcsolódni az ország egyik legnépszerűbb üdülővárosában, akkor semmiféleképpen sem hagyhatják ki az egyik legérdekesebb turisztikai attrakciót, a szédületes Fordított házat.

Bamboosziget

Az ötszög alakú, 1000 méter hosszú pálya a Balaton déli partján várja a vízisí, wakeboard, wakeskate és kneeboard szerelmeseit. A Bamboo Sziget egy 460 m²-es stégre épült, körülbelül 100 m-re a parttól a nyílt vízen helyezkedik el.

Víztorony

A víztorony 4 különböző élményt nyújt az idelátogatóknak, a 360°-ban körbejárható toronyból gyönyörű és teljes panoráma látható a Balatonra. A víztorony Siófok legemblematikusabb épülete, amely a város szívében emelkedik a magasba. 

Óriáskerék

Siófokon található az első magyar készítésű, egyedülálló fényjátékával és 50 méter magas szerkezetével is kiemelkedő mobil óriáskerék, a város egyik legjelentősebb turistacélpontja, ami minden nyáron, a Nagystrandon felállítva várja az érdeklődőket.

Millennium Park

Természeti szépségek, színes programok mellett kulturális csemegék teszik csábítává a várost a turisták számára. Az 1904-ben épült vasútállomás épülete előtt 1994-ben készült el a 16 ezer négyzetméteres Millennium park, ami nem csak kellemes pihenési opció, hanem látványnak sem utolsó. 

Millennium Park - Séta 16000 négyzetméteren

Siófok városának központjában, közvetlenül a vasútállomás épülete előtt található a Millennium park, amely korábban Baross park néven volt ismert. A 16 ezer négyzetméteren elterülő park a kellemes pihenési lehetőséget nyújt a városlakóknak és a látogatóknak.

Siófoki kultur-séta

Mindegy, hogy milyen céllal látogatnak városunkba, pihenni érkeznek hozzánk rövidebb vagy hosszabb időre, akár a munka szóltja Önt Siófokra, érdemes legalább egy rövid időt szentelni a siófoki szoborvilág egyes alkotásainak megtekintésére.

Pétanque a platánfák árnyékában

Szállodánk megújult csodás kertjében ismét, ahogy már eddig is megszokhatták, helyet kapott a szuper családi, baráti szórakozást kínáló francia eredetű golyójáték pálya. Pétanque-ot minden korosztály játszhatja, gyerekektől a nagyszülőkig, nők és férfiak egyaránt. 

Siófoki Ásványmúzeum

Magyarország legnagyobb és legszebb magángyűjteménye 1986 júniusa óta látogatható Siófok centrumában, a Kálmán sétány 10. alatt.Az államilag védett gyűjtemény kiállító tárolóiban mintegy 3000 ásványt csodálhatnak meg a látogatók, akik közül sok a visszatérő vendég.

Élővíz-bölcső a SunGardenben

Nem véletlenül kapta szállodánk a SunGarden nevet. A csodás környezet, a platánfák árnyéka, a mesés kert és a kicsinyke tó magáért beszél. A kert harmóniája 2017 tavaszán egy élővíz bölcsővel egészült ki, hogy az ön nálunk töltött pihenése még harmónikusabb legyen.