A SunGarden név 2015 júniusában került be Siófok városának, valamint a wellness szállodába járók körének szótárába, ekkor nyitottuk meg ugyanis először szállodánk kapuit. Öt év élettel, rengeteg mosollyal, vendéggel, imádnivaló törzsvendégekkel, kisebb-nagyobb rendezvényekkel, esküvőkkel teli év után azonban egy évre elköszöntünk, hogy aztán 2021-ben megújultan, soha nem látott lendülettel térhessünk vissza.
Újjászülettünk. Megszépültünk. Tetőtől talpig. Pár dolog azonban nem változott. A határtalan vendégszeretetünk, a tökéletesre törekvésünk, illetve velünk maradtak teknőseink és az aranyhalak is.
2023. június 28. - Július 1. között tizenhatodik alkalommal tölti tele Zamárdi szabadstrandját a Balaton Sound bulifolyama.
A túrázás egy e-mtb nyergében felejthetetlen élményt nyújt fiatalabbaknak, idősebbeknek, pároknak, családoknak, baráti társaságoknak egyaránt. A kalandra, élményre, kikapcsolódásra vágyók garantáltan megtalálják számításukat, ha belevágnak egy felejthetetlen e-bike túrába.
Szereti, ha a pihenése aktívan telik és új élményeket szerezhet? Netán még az állatokat is szereti és a gyerekek is szívesen ismerkednek velük? Akkor ezt a programot Önnek találták ki! Az élményteli programot nyújtó állatparki séta gyerekek és felnőttek számára egyaránt kellemes kikapcsolódást nyújt.
BalatonBike365 kiemelt partnerek lettünk…
Tovább olvasokAz elmúlt időszak rendkívül mozgalmasan telt a Sungarden háza táján. Nem csak szállodánk, hanem törzsvendég programunk is megújult.
Tovább olvasok2020. február végéig megvalósul a siófoki SunGarden Wellness Hotel energetikai fejlesztése állami támogatással.
Tovább olvasokSzállodánk tulajdonosát és vezetőit már régóta foglalkoztatják azon gondolatok, hogy miként is tudnánk tenni valamit környezetünk védelme érdekében.
Tovább olvasok