Vadonatúj SunGarden

Exkluzív kiadásban, új élményekkel

Részletek

Hotelről

SunGarden Wellness & Family Hotel, Siófok

A SunGarden név 2015 júniusában került be Siófok városának, valamint a wellness szállodába járók körének szótárába, ekkor nyitottuk meg ugyanis először szállodánk kapuit. Öt év élettel, rengeteg mosollyal, vendéggel, imádnivaló törzsvendégekkel, kisebb-nagyobb rendezvényekkel, esküvőkkel teli év után azonban egy évre elköszöntünk, hogy aztán 2021-ben megújultan, soha nem látott lendülettel térhessünk vissza.

Újjászülettünk. Megszépültünk. Tetőtől talpig. Pár dolog azonban nem változott. A határtalan vendégszeretetünk, a tökéletesre törekvésünk, illetve velünk maradtak teknőseink és az aranyhalak is. 

Ajánlatok

SunGarden Vakáció

már 32 500 Ft / fő / éj-től
Minimum foglalható: 2 éj foglalása esetén

Garden of Love

már 25 900 Ft / fő / éj-től
Minimum foglalható: 2 éj foglalása esetén

Programok

Balaton Sound 2023 - A Balaton-part legvonzóbb nyári fesztiválja

2023. június 28. - Július 1. között tizenhatodik alkalommal tölti tele Zamárdi szabadstrandját a Balaton Sound bulifolyama. 



Részletek

PLÁZS Siófok

A Balaton fővárosának immár 7 éve emblematikus nyári szórakozóhelye kihagyhatatlan célpontja a vízparti nyaralásnak a Plázs. A Siófoki Nagystrand hatalmas, fehérhomokos partszakaszán elterülő PLÁZS minden nyáron a nyaralás alfája és omegája, hiszen mind programjaiban, mind lehetőségeiben hozza azt, amit egy tökéletes nyaralástól elvárhatunk.


Részletek

E-Bringa, ha egyedülálló élményt keres!

A túrázás egy e-mtb nyergében felejthetetlen élményt nyújt fiatalabbaknak, idősebbeknek, pároknak, családoknak, baráti társaságoknak egyaránt. A kalandra, élményre, kikapcsolódásra vágyók garantáltan megtalálják számításukat, ha belevágnak egy felejthetetlen e-bike túrába. 

Részletek

Állati élmények Siófokon

Szereti, ha a pihenése aktívan telik és új élményeket szerezhet? Netán még az állatokat is szereti és a gyerekek is szívesen ismerkednek velük? Akkor ezt a programot Önnek találták ki! Az élményteli programot nyújtó állatparki séta gyerekek és felnőttek számára egyaránt kellemes kikapcsolódást nyújt.

Részletek
További programok

Hírek

SZÉP - kártya módosítások 2023

Találja meg álmai pihenését, szerezzen életre szóló élményeket a SunGardenben, és mindezt fizesse SZÉP-kártyával! Tovább olvasok
További híreink
SZÉP - kártya módosítások 2023

Hírek

BalatonBike365 kiemelt partnerek lettünk…

BalatonBike365 kiemelt partnerek lettünk…

Tovább olvasok
További híreink
BalatonBike365 kiemelt partnerek lettünk…

Hírek

Megújult a törzsvendég programunk

Az elmúlt időszak rendkívül mozgalmasan telt a Sungarden háza táján. Nem csak szállodánk, hanem törzsvendég programunk is megújult. 

Tovább olvasok
További híreink
Megújult a törzsvendég programunk

Hírek

Energetikai fejlesztés állami támogatással

2020. február végéig megvalósul a siófoki SunGarden Wellness Hotel energetikai fejlesztése állami támogatással.

Tovább olvasok
További híreink
Energetikai fejlesztés állami támogatással

Hírek

Védünk, óvunk, változtatunk

Szállodánk tulajdonosát és vezetőit már régóta foglalkoztatják azon gondolatok, hogy miként is tudnánk tenni valamit környezetünk védelme érdekében.

Tovább olvasok
További híreink
Védünk, óvunk, változtatunk

Ennyire szeretik vendégeink a Sungardent:

9.1
Tisztaság
9.6
Személyzet
9.6
Ár-érték
9.3
Szoba, kényelem
9.3
Ételek minősége, választéka
9.2
Elhelyezkedés, megközelíthetőség
9.7
Szolgáltatások
9.4
Wellness
8.9
6.9
“Mindennel teljes mértékben elégedettek voltunk. Köszönjük, hogy önöknél pihenhettünk.”
Papp Dominika, 2022. 04. 01.
SunGarden Wellness & Family Hotel
Köszönjük szépen a pozitív értékelést és a sok 10 pontot. Örülünk, hogy kellemesen telt nálunk a pihenésük. Nagyon sok szeretettel várjuk vissza Önöket máskor is!
“Minden nagyon jó volt. Kiemelném a személyzet segítőkészségét, kedvességét.”
Tóth Ferenc, 2022. 03. 31.
SunGarden Wellness & Family Hotel
Köszönjük szépen a pozitív értékelést és a véleményt. Örülünk, hogy kellemesen telt nálunk a pihenésük. Nagyon sok szeretettel várjuk vissza Önöket máskor is!
“A szuper kedvezmények, és a törzsvendégprogramnak köszönhetően, nagyon kedvezményesen tölthettünk ismét egy csodálatos hétvégét a szállodába. Mint mindig tökéletesen elégedettek voltunk, a szobával, a tisztasággal, kedvességgel, ételekkel, és a wellnessel is. A szauna kifejezetten jól esett ebben a csípős hideg időben. A táj meg hát magáért beszél. A mi lelki töltőnk a Sungarden és a Balaton. Biztos megyünk még! Köszönjük!”
Melinda Debreczeny, 2021. 11. 23.
SunGarden Wellness & Family Hotel
Kedves Melinda! Köszönjük a kedves szavakat és az értékelést. Örülünk, hogy kellemesen telt a pihenésük szállodánkban és hogy találkozunk még a jövőben. Szeretettel és ugyanilyen odafigyeléssel várjuk vissza Önöket a jövőben is. További kellemes őszi/téli napokat és kellemes ünnepeket kívánunk (ha addig nem találkoznánk :)) SunGarden csapat
“Ízléses szobák, gyönyörű kert. Az ott dolgozók nagyon kedvesek voltak, és nagyon finomak az ételek. Nekünk igazi felüdülés volt. Köszönöm a csodás napokat!”
Trendler Anita, 2021. 11. 21.
SunGarden Wellness & Family Hotel
Köszönjük az értékelést és a kedves szavakat, örülünk, hogy hozzájárulhattunk a feltöltődéshez. Reméljük, találkozunk még a jövőben!
“Gyönyörű a szálloda, maximálisan vendégszerető a személyzet. Az ételek nagyon izletesek, széles a kínálat, kedves kiszolgáló személyzettel. Nagyon jól éreztük magunkat, csak ajánlani tudjuk mindenkinek. Ha lesz rá mód visszatérünk.”
Boros Anikó, 2021. 11. 21.
SunGarden Wellness & Family Hotel
Köszönjük szépen, hogy megosztotta velünk véleményét, nagyon örülünk, hogy kellemesen telt a pihenésük a szállodánkban és a visszatérés gondolatával távoztak tőlünk. Szeretettel várjuk vissza Önöket a jövőben is!
“Nagyon jól éreztem magam, és örülök hogy Sungarden wellness vendége voltam. A személyzet nagyon kedves , a hotel szuper jó, a tisztaság kifogástalan. Minden szinten 10 pontot ér. Csak ajánlani tudom. ”
Suciu Maria, 2021. 11. 21.
SunGarden Wellness & Family Hotel
Köszönjük az ajánlást és a kedves,dicsérő szavakat is. A 10-eseknek pedig nagyon örülünk, ahogy annak is, hogy kellemes napokat töltöttek szállodánkban.
“Mindennel maximàlisan meg voltunk elégedve, nem véletlenül voltunk itt 5. alkalommal is!! Még találkozunk! Üdv Kolláth Cdalád”
Kolláth József, 2021. 11. 15.
SunGarden Wellness & Family Hotel
Köszönjük szépen az értékelést és a kedves szavakat, várjuk a 6. találkozást :) További kellemes őszi/téli napokat kívánunk és (ha addig nem találkoznánk), akkor kellemes ünnepeket is!
“Minden szuper volt, csak ajánlani tudom mindenkinek és tervezzük a visszatérést :)”
Zsóka Gál, 2021. 08. 08.
SunGarden Wellness & Family Hotel
Köszönjük szépen a maximális értékelést és a pozitív véleményt. Örülünk, hogy kellemesen telt nálunk a pihenésük. Nagyon sok szeretettel várjuk vissza Önöket máskor is!
“Kiválóan éreztük magunkat és fantasztikus élményekkel lettünk gazdagabbak. Köszönjük es biztosan visszatérünk. Balogh Barna és családja”
Balog Barna, 2021. 08. 07.
SunGarden Wellness & Family Hotel
Köszönjük szépen a pozitív értékelést és a véleményt. Örülünk, hogy kellemesen telt nálunk a pihenésük és a visszatérés gondolatával távoztak tőlünk. Nagyon sok szeretettel várjuk vissza Önöket máskor is!
“Nagyon jól éreztem magam, az idén nyáron már két alkalommal is a szálloda vendége voltam. Bármikor visszatérnék. Mindennel elégedett voltam.”
Perge Bertalanné, 2021. 07. 26.
SunGarden Wellness & Family Hotel
Nagyon örülünk, hogy újra kellemes és pihentető napokat töltött el szállodánkban és sikerült igazi élményeket szerezni. Szeretettel várjuk vissza, ha jöhet majd a ráadás.